2010. április 29., csütörtök

Az én M7-em, lökhárítós kalandom,a szappan bubbikat adó lépcsőház :)

Természetesen, kedves olvasóim a mai élménybeszámolómon sem fogtok unatkozni, hisz zajlott az életem! :)

Van egy út az én gyorsforgalmi utam, pontosan az M7-em. Ez egy földút szerű utacska az U-bahn mellett halad, itt szoktak az emberek bicajozni.
Jóó kis huppalák vannak benne, szóval olyan mint a hazai M7-es. Extrém gyorsan eljutok rajta A-ból B-be, sőt még matricát sem kell vennem mert totál ingyenes!!! :)
Nem szeretem amikor dugó van, akkor rátérek az M0-ás körgyűrűre, és már tudok is tovább szágoldozni. Multkor behajtott egy kocsi, elég pipa lettem,így szóltam is neki, hogy emlékeztessem rá, ez csak bringa út, erre ő közölte velem igen tudom; de én itt lakom! :D HOPPPSZALLLA!!! :)
Sajnos a "Mercedeszem-nek" -->biciglim az egy cupa-csuda járgány: piros és fekete is, amikor repesztek vele csak egy piros csíkot lehet látni belőlem. Viszont leszakadt a "lökhárítója"--> csomag szállító bringa nyelven. Akkor tűnt fel igazán, csak hallom, hogy vmi karcolja a betont, olyan fém szerű hangocska! :)
Na ne mi ez??(gondoltam)! Megfordulok és látom, hogy a csomagtartóm elszállt és az út végén hevert, a pulcsim meg nem volt meg!!! Visszafordultam, lökhárító megvan, a pulcsim egy falka kutya előtt hever, mert épp délután 4 volt, az a fő kutya sétáltási szezon. Ohhh jupppy na még ez is, hogyan cserkészem vissza a pulcsim? Mivel ezek a kutyik óriásiak voltak, bizti a bio tápanyagtól nőttek meg ekkorára mint kb. egy víziló??!!! :)
Végül nem volt gond. Szánkáztam tovább a városban, mindenki tudta hogy jövök. :)
Nap legviccesebb része ma jött az ablak pucoló, mivel nálunk sok ablak van ide külön ember kell, és jött is! hozott sok sok vödröt, szegény a sok bio vegyszer miatt kellett ennyit cipelnie. Echt/komolyan 7db vödör volt nála, különböző lötyikkel amikből extra-mega-giga szappanbubikat lehetne csinálni:)...Végül nem nyúltam hozzáá...de jöttem fel a lépcsőn egy adag tiszta ruhával+ kosár ruci még, az egyik vödörke elöttem állt, NANÁ hogy nem sikerült időben észre vennem! naná, hogy felborult, le egészen a lépcsőmön, amire ha rálépek habbzik, és jönnek a bubik!!! :)

2010. április 27., kedd

elmaradva...hétvége, vezetés, mosogato/gép kaland :)


Igen...igen tudom rég nem írtam, nos zajlott az élet. Gyors pótlás következik, de persze lényegre koncentrálva :)!
Hétvégén, Timi barátosnémmal au paire szülinapi partyra, és természetesen találkozóra voltunk hivatalosak, ami nagyon jól sikeredett. Fotók vannak facebookon. A buli annyira király volt, hogy reggel fél6 sikerült hazaérni, utána még matrac pumpálás várt rám, hisz ez volt a vendég ágy. Kemény pumpás-taposás után, az ágy elkészült, a lényeg az hogy "reggelre" kb. 11-re a földdel volt egy szintben.Aki szeretne nálam aludni, ajánlom hogy hozzon camping ágyat, lehetőleg guri-guri változatban :)Vasárnap megismerkedtem a gyönyörű Altona-val, de főleg a fűvel, mert egész délután lustira fogva, ott heverésztem és napoztam:). Hétfő, már keményebb volt, ömlött az eső, így a teregetést csakis a pincében lehetett megoldani, ami abból rosszabb, hogy lassan száradnak és a napi 3 adag nehezen fér el, és a fülembe lógnak a cuccok, és állandóan itt-ott van vmi. Ebéd közben anyuka közli velem, hogy mindjárt indulunk. Mondom: "ok, de mégis hova??" anyuka: gyereket visszük fogorvoshoz /gondoltam öko család révén, felülünk szakadú esőben is a bicóra, de nem KOCSIVAL megyünk!!!/ "kocsival megyünk és TE vezetsz! /ok én benne vagyok hogy én vezetek, de kb. 1 percem volt arra, hogy összes félelmem elszálljon, zuhogó esőben, idegen kocsi idegen utca, idegen forgalmi tempó, németül utasítank jobb, ballra stb ÁÁÁÁÁÁ!!! para volt, még arra sem volt időm hogy pislogjak, már indultunk! Jobb lett volna ha 1 napot rászánok OPEL MERIVA ismertető kurzusra. Nem volt gond, ment minden de az eső igen korlátozta a látotávolságot. Amúgy a németek imádják a kis utcákban a fekvőrendőröket, de nem olyan mint a mienk, hanem ez ilyen bokor, ill utca szűköletet csinál és tök olyan mint a szlalom pálya, csak 30 percig ilyen. Aztán nincs kirakva mennyivel mehetsz, rögtön felvilágosított öko mama, hogy max 30km/h mert sok a gödör, ok annyival mentem, közben kb. Kukuac dalt hallgattam maxon, mellette németül mondták merre menjek, egy igazi élő GPS(öko-mama) ült mellettem, ömlött az eső a hátsómban egy mercedes B kategóriás kocsika robogott és reflektorozott minden percben hogy menjek már gyorsabban!!! Kemény volt, hogy is mondjam durvább mint amikor a vizsgám volt.megoldottam mert A-->B odaértünk :) Ma sikeresen mindent 3 x sikerült mosni, nem azéert mert elrontottam, csak olyan tele volt a mosogatógép, sporolnak, hogy minél kevesebb legyen a fogyasztás, hogy telerakták de annyira, hogy a gépnek a dobozkája amibe a pulvert rakjuk nem tudott kinyílni. így mivel minden habos volt, mert vmennyi csak kijött, így 3x-ra sikerült hab mentessé varázsolni. A mosógéppel már nem volt ennyire mákom! Nem írányítottuk át ON/OFF kapcsolót, víz sporolós izé amihet nem értek, így mindig bio-mama csinálja a kapcsolósdit. DE ma vhogy elfelejtette, így ami a wc-ben lement azt pumpálta bele a mosógépbe. 3x ezt is. Elsőre nem volt büdi, csak feltünt hogy nem centrifugált, és folyt a víz ki, gyorsan be is csuktam, hogy ne jöjjön ki több :) újraínditottam, lássunk csodát, közben vki "termelt" és a cucc feloldódott változatban, új öblítöt dobtunk a piacra!!!:) Így az egész fürdő szobám, mert nálam van a mosógép kaki+csatorna szagban úszik.
Remélem,holnapra alábbhagy a szag, mert olyan kemény a szag, hogy az U-bahn feljön! :)
Vasárnap volt élményem kipróbálni a tofu virslit!!! :) Emberek nem ajánlom iszonyat! zöld, azt hittem hogy ez is csak bio. végülis az is, de duuuurván bio :)

2010. április 21., szerda

posaune, tél, tavasz,nyár, ősz, futárkodás

A mai nap nem volt semmi! :) Reggel, reggeli gyerekek suli aztán gyorsan végigszánkáztam a házikót, majd irány a város bevásárlás! :) Itt a lényeg. U-bahn, posaune, idióta időjárás stb. Amikor elindultam tavasz volt, 2 perc múlva jégeső volt és jeges szél, a jeges macik ott csápoltak az U-bahn állomásnál, dobtunk egy pacsit egymásnak, majd mentem tovább. Megtaláltam az üzletet, mikor megláttam, hogy mekkora posane+doboz!!! Nagyon nagy, mint egy polc és írtó nehéz! Felkaptam, "gondolotam" nem okoz gondot....ja...de még a bevásárlás hátra volt. Hogy miért nem fordíva csináltam??? nos, nem akartam egy budipaier zacsival beállítani a zene boltba:D! Rögtön arra gondoltam, lepasszolom a pénztárosnak a posanet, végül nem így tettem, első dolgom volt hogy egy guri-guri bevásáró kocsit találjak. Persze a BUDNI (olyan mint otthon Dm, Rossmann, Schlecker mix) csak mini guri-guri kocsi volt, és alig fért bele, de belepaszíroztam! :) Persze nem láttam jól tőle így közlekedtem a mosópor osztályon: Achtung!!! :D Bevásárlás elintézve, persze a Budniban iszonyat meleg volt ömlött rólam a víz, még jó,hogy a gyerekek suliban voltak!! Vagy jó hogy nem jöttem bicóval. A fülem is csomag lógott, posaune+ giga-mega WC papier persze, normális nem volt, így dinósat vettem:) KB mint a michelin baba, kint meg a pingvinekkel taliztam újra, olyan hideg volt!! ÁÁÁ, fél percenként más idő volt. Jégeső 4x kaptam ma belőle, napfény persze akkor volt mikor én nem a szabadban voltam! :) U-bahn persze nem jött, így leültem a padra, mögém egy csöves ült, magyarul megszólaltam magamnak mondtam természetesen, hogy iszonyat büdi van, meg is néztem a talpamat de nem én léptem kakiba. 3 perc mulva a csöves röhög és megszólal magyarul!!! Ha akkor nem jött volna az U-bahn még most is ott állok, úgy meglepődtem!!! :D puszi

2010. április 20., kedd

rock star!!!

Ma koncertet adtam elő Thiloval, igazit beöltöztünk: király volt, nagyon!! Dofe Garage! címmel nyomtuk, fotók lesznek!

2010. április 19., hétfő

Hétfő!!!, kocsi alatt a labda....

Ma a szomszéd autójának a kipufogó csövét alaposan átvizsgáltam! Nade nem azért mert megkért rá, hanem azért, mert fociztam a gyerekekkel és a plötyi labda begurult a szomszéd VW-je alá. OOOO Yes, na már csak ez hiányzott! Egy hatalmas kocsi alá, frankón beszorult. Természetesen csak úgy lehetett a labdát kiszedni, ha én bebújok a kocsi alá. Mondtam a gyerekeknek, figyljen, nehogy vmi gixer legyen pl: jön a sofor vagy egyebek. Komandós mászásban bemásztam a kocsi alá, mindig érdekelt a műszaki rész, amikor a jogsit tanultam, hát volt itt időm tanulmányozni a mai nap során. Majdnem úgy jártam mint Micimackó...nem szorultam be, de a labda az frankón, ...nem tudtam kiszedni, közben rájöttem, hogy vmi krémes izébe belenyúltam, na mi volt??? galamb kaki!!! friss ráadásul!!! A gyerekeknek persze kellett a labda, így második nekifutásra megint tanulmányozni kezdtem a német márkát, de akkor szóltak, hogy itt a sofor. Én" ooo (mondom) ugyan már csak viccelsz" hát nem viccelt!!!! mikor 2 plussz lábat megláttam, rájöttem nem viccel! kimászni ugyan nem tudtam,de vmit próbáltam kommunikálni , de persze csak röhögést kaptam válaszul. :) 3 perc mulva sikerult kiszednem a labdat es iszonyat buszke voltam magamra, de az nem tunt fel, h nem csak madar kakiba nyultam, hanem az olaj csopogott a fejemre, ennyit a VW-ről!! Közöltem hogy a kocsija kipufogója kiválló állapotban van és lehető legszerencsésebb helyre parkolt " itt van a legtöbb madár kaki", erre ő csak röhög, na nem értem miért, válasz szomszéd: " olaj az viszont nem jó, nem láttad?? -mert a hajam és arcom bal oldala olajban úszott. :) ooo mondom hékás ennyire jó, nem vagyok műszakiből, de megnézedhetnéd az olaj szintedet is! :) rám bizti több csöpögött :)

Café creme-Hbf, segggtapasz a a kikötőőőben


Vasárnap a Haptbahnhof-on sikerült megkávéznom! :) Node ez nem volt ám ilyen egyszerű. Kértem a pultban 2 café cremet, no erre olyan fekete espresso féle kotyvalékot kaptam, hogy csak na! Gondoltam kicsit felöntöm vízzel, Timi barátnosném mondta ne merjem, mert kicsit "csini" helyen voltunk, csomó jóóó arc között, a pályaudvari kávézórészlegben. :) No de nem ilyen kávét kaptunk ami a képen van :) Amikor kivettem a fél literes kulacsomat és felöntöttem kávémat, persze hogy túlcsordult, úsztunk a kávéban, de már mellénk gyülekezettt 1-2 arc, hogy megcsodálja a kávézási technikámat:).
Gondoltuk ma megnézzük a kikötőben az Eclipse luxushajót, de persze nem találtuk, viszont az Elba alatt átmentünk gyalog, király volt de nagyon hideg! Aztán teherhajótól kezdve mindent láttunk, de a lényeget nem, Timinek feltörte a lábát a cipő. Ott a hajók közepén, mégis honnan szedjek sebtapaszt?? Ha felnéztem egy hajóra, kb. aki fent volt, az csak egy szöszi porszemet látott.


2010. április 15., csütörtök

kukac dal, postás, görkori


Ma vasaláshoz, hallgattam egy kis kukac dalt. Tök aranyos, de aztán a gyerekek mondták öltözzünk be "ET " féleségnek. OK! :) Kukac dal után ez már semmi, hajamat felfogtam két oldalra, hogy olyan szörnyeteges legyen, még raktam rá alufolia papiert is, frankóóó volt :)
Közben jött a postás is. Nyitom az ajtót, és elfelejtettem hogy ET-nek vagyok kb öltözvel és alu papier van a hajamban, háttérben hallani a kukac dalt. postás: "postás vagyok, levelet hoztam" én: "ok, látom, kb foszforeszkálós ruci volt rajra, /ha a holdon lettünk volna akkor is jól látom őt, különben is a hold lett volna jó helyszín hisz mégis marslakó voltam/" :) postás: " ez a kukac dal?" én: igen, ismeri? postás: " persze a 4éves gyerekemmel ezt szoktam hallgatni." Ok kicsit sem volt ciki :) Ma nekivágtam a görkorizásnak, még jó hogy kicsi a lábam 34-35, mert a Katrinnak(8) is ekkora kaptam kölcsönben egyet. Rózsaszín volt rajta meg vmi pompon szerű ami hangot adott ki, na gurulok az utcánkban, de az alu papiert már kivettem a hajamból, totál hülyét mégsem csinálok magamból! :)
Sajna a ürlény jelmezemről nem készült fotó, de még lehet hogy játszunk ilyet, mert a gyerekeknek nagyon bejött! :)