2010. április 29., csütörtök

Az én M7-em, lökhárítós kalandom,a szappan bubbikat adó lépcsőház :)

Természetesen, kedves olvasóim a mai élménybeszámolómon sem fogtok unatkozni, hisz zajlott az életem! :)

Van egy út az én gyorsforgalmi utam, pontosan az M7-em. Ez egy földút szerű utacska az U-bahn mellett halad, itt szoktak az emberek bicajozni.
Jóó kis huppalák vannak benne, szóval olyan mint a hazai M7-es. Extrém gyorsan eljutok rajta A-ból B-be, sőt még matricát sem kell vennem mert totál ingyenes!!! :)
Nem szeretem amikor dugó van, akkor rátérek az M0-ás körgyűrűre, és már tudok is tovább szágoldozni. Multkor behajtott egy kocsi, elég pipa lettem,így szóltam is neki, hogy emlékeztessem rá, ez csak bringa út, erre ő közölte velem igen tudom; de én itt lakom! :D HOPPPSZALLLA!!! :)
Sajnos a "Mercedeszem-nek" -->biciglim az egy cupa-csuda járgány: piros és fekete is, amikor repesztek vele csak egy piros csíkot lehet látni belőlem. Viszont leszakadt a "lökhárítója"--> csomag szállító bringa nyelven. Akkor tűnt fel igazán, csak hallom, hogy vmi karcolja a betont, olyan fém szerű hangocska! :)
Na ne mi ez??(gondoltam)! Megfordulok és látom, hogy a csomagtartóm elszállt és az út végén hevert, a pulcsim meg nem volt meg!!! Visszafordultam, lökhárító megvan, a pulcsim egy falka kutya előtt hever, mert épp délután 4 volt, az a fő kutya sétáltási szezon. Ohhh jupppy na még ez is, hogyan cserkészem vissza a pulcsim? Mivel ezek a kutyik óriásiak voltak, bizti a bio tápanyagtól nőttek meg ekkorára mint kb. egy víziló??!!! :)
Végül nem volt gond. Szánkáztam tovább a városban, mindenki tudta hogy jövök. :)
Nap legviccesebb része ma jött az ablak pucoló, mivel nálunk sok ablak van ide külön ember kell, és jött is! hozott sok sok vödröt, szegény a sok bio vegyszer miatt kellett ennyit cipelnie. Echt/komolyan 7db vödör volt nála, különböző lötyikkel amikből extra-mega-giga szappanbubikat lehetne csinálni:)...Végül nem nyúltam hozzáá...de jöttem fel a lépcsőn egy adag tiszta ruhával+ kosár ruci még, az egyik vödörke elöttem állt, NANÁ hogy nem sikerült időben észre vennem! naná, hogy felborult, le egészen a lépcsőmön, amire ha rálépek habbzik, és jönnek a bubik!!! :)

2010. április 27., kedd

elmaradva...hétvége, vezetés, mosogato/gép kaland :)


Igen...igen tudom rég nem írtam, nos zajlott az élet. Gyors pótlás következik, de persze lényegre koncentrálva :)!
Hétvégén, Timi barátosnémmal au paire szülinapi partyra, és természetesen találkozóra voltunk hivatalosak, ami nagyon jól sikeredett. Fotók vannak facebookon. A buli annyira király volt, hogy reggel fél6 sikerült hazaérni, utána még matrac pumpálás várt rám, hisz ez volt a vendég ágy. Kemény pumpás-taposás után, az ágy elkészült, a lényeg az hogy "reggelre" kb. 11-re a földdel volt egy szintben.Aki szeretne nálam aludni, ajánlom hogy hozzon camping ágyat, lehetőleg guri-guri változatban :)Vasárnap megismerkedtem a gyönyörű Altona-val, de főleg a fűvel, mert egész délután lustira fogva, ott heverésztem és napoztam:). Hétfő, már keményebb volt, ömlött az eső, így a teregetést csakis a pincében lehetett megoldani, ami abból rosszabb, hogy lassan száradnak és a napi 3 adag nehezen fér el, és a fülembe lógnak a cuccok, és állandóan itt-ott van vmi. Ebéd közben anyuka közli velem, hogy mindjárt indulunk. Mondom: "ok, de mégis hova??" anyuka: gyereket visszük fogorvoshoz /gondoltam öko család révén, felülünk szakadú esőben is a bicóra, de nem KOCSIVAL megyünk!!!/ "kocsival megyünk és TE vezetsz! /ok én benne vagyok hogy én vezetek, de kb. 1 percem volt arra, hogy összes félelmem elszálljon, zuhogó esőben, idegen kocsi idegen utca, idegen forgalmi tempó, németül utasítank jobb, ballra stb ÁÁÁÁÁÁ!!! para volt, még arra sem volt időm hogy pislogjak, már indultunk! Jobb lett volna ha 1 napot rászánok OPEL MERIVA ismertető kurzusra. Nem volt gond, ment minden de az eső igen korlátozta a látotávolságot. Amúgy a németek imádják a kis utcákban a fekvőrendőröket, de nem olyan mint a mienk, hanem ez ilyen bokor, ill utca szűköletet csinál és tök olyan mint a szlalom pálya, csak 30 percig ilyen. Aztán nincs kirakva mennyivel mehetsz, rögtön felvilágosított öko mama, hogy max 30km/h mert sok a gödör, ok annyival mentem, közben kb. Kukuac dalt hallgattam maxon, mellette németül mondták merre menjek, egy igazi élő GPS(öko-mama) ült mellettem, ömlött az eső a hátsómban egy mercedes B kategóriás kocsika robogott és reflektorozott minden percben hogy menjek már gyorsabban!!! Kemény volt, hogy is mondjam durvább mint amikor a vizsgám volt.megoldottam mert A-->B odaértünk :) Ma sikeresen mindent 3 x sikerült mosni, nem azéert mert elrontottam, csak olyan tele volt a mosogatógép, sporolnak, hogy minél kevesebb legyen a fogyasztás, hogy telerakták de annyira, hogy a gépnek a dobozkája amibe a pulvert rakjuk nem tudott kinyílni. így mivel minden habos volt, mert vmennyi csak kijött, így 3x-ra sikerült hab mentessé varázsolni. A mosógéppel már nem volt ennyire mákom! Nem írányítottuk át ON/OFF kapcsolót, víz sporolós izé amihet nem értek, így mindig bio-mama csinálja a kapcsolósdit. DE ma vhogy elfelejtette, így ami a wc-ben lement azt pumpálta bele a mosógépbe. 3x ezt is. Elsőre nem volt büdi, csak feltünt hogy nem centrifugált, és folyt a víz ki, gyorsan be is csuktam, hogy ne jöjjön ki több :) újraínditottam, lássunk csodát, közben vki "termelt" és a cucc feloldódott változatban, új öblítöt dobtunk a piacra!!!:) Így az egész fürdő szobám, mert nálam van a mosógép kaki+csatorna szagban úszik.
Remélem,holnapra alábbhagy a szag, mert olyan kemény a szag, hogy az U-bahn feljön! :)
Vasárnap volt élményem kipróbálni a tofu virslit!!! :) Emberek nem ajánlom iszonyat! zöld, azt hittem hogy ez is csak bio. végülis az is, de duuuurván bio :)

2010. április 21., szerda

posaune, tél, tavasz,nyár, ősz, futárkodás

A mai nap nem volt semmi! :) Reggel, reggeli gyerekek suli aztán gyorsan végigszánkáztam a házikót, majd irány a város bevásárlás! :) Itt a lényeg. U-bahn, posaune, idióta időjárás stb. Amikor elindultam tavasz volt, 2 perc múlva jégeső volt és jeges szél, a jeges macik ott csápoltak az U-bahn állomásnál, dobtunk egy pacsit egymásnak, majd mentem tovább. Megtaláltam az üzletet, mikor megláttam, hogy mekkora posane+doboz!!! Nagyon nagy, mint egy polc és írtó nehéz! Felkaptam, "gondolotam" nem okoz gondot....ja...de még a bevásárlás hátra volt. Hogy miért nem fordíva csináltam??? nos, nem akartam egy budipaier zacsival beállítani a zene boltba:D! Rögtön arra gondoltam, lepasszolom a pénztárosnak a posanet, végül nem így tettem, első dolgom volt hogy egy guri-guri bevásáró kocsit találjak. Persze a BUDNI (olyan mint otthon Dm, Rossmann, Schlecker mix) csak mini guri-guri kocsi volt, és alig fért bele, de belepaszíroztam! :) Persze nem láttam jól tőle így közlekedtem a mosópor osztályon: Achtung!!! :D Bevásárlás elintézve, persze a Budniban iszonyat meleg volt ömlött rólam a víz, még jó,hogy a gyerekek suliban voltak!! Vagy jó hogy nem jöttem bicóval. A fülem is csomag lógott, posaune+ giga-mega WC papier persze, normális nem volt, így dinósat vettem:) KB mint a michelin baba, kint meg a pingvinekkel taliztam újra, olyan hideg volt!! ÁÁÁ, fél percenként más idő volt. Jégeső 4x kaptam ma belőle, napfény persze akkor volt mikor én nem a szabadban voltam! :) U-bahn persze nem jött, így leültem a padra, mögém egy csöves ült, magyarul megszólaltam magamnak mondtam természetesen, hogy iszonyat büdi van, meg is néztem a talpamat de nem én léptem kakiba. 3 perc mulva a csöves röhög és megszólal magyarul!!! Ha akkor nem jött volna az U-bahn még most is ott állok, úgy meglepődtem!!! :D puszi

2010. április 20., kedd

rock star!!!

Ma koncertet adtam elő Thiloval, igazit beöltöztünk: király volt, nagyon!! Dofe Garage! címmel nyomtuk, fotók lesznek!

2010. április 19., hétfő

Hétfő!!!, kocsi alatt a labda....

Ma a szomszéd autójának a kipufogó csövét alaposan átvizsgáltam! Nade nem azért mert megkért rá, hanem azért, mert fociztam a gyerekekkel és a plötyi labda begurult a szomszéd VW-je alá. OOOO Yes, na már csak ez hiányzott! Egy hatalmas kocsi alá, frankón beszorult. Természetesen csak úgy lehetett a labdát kiszedni, ha én bebújok a kocsi alá. Mondtam a gyerekeknek, figyljen, nehogy vmi gixer legyen pl: jön a sofor vagy egyebek. Komandós mászásban bemásztam a kocsi alá, mindig érdekelt a műszaki rész, amikor a jogsit tanultam, hát volt itt időm tanulmányozni a mai nap során. Majdnem úgy jártam mint Micimackó...nem szorultam be, de a labda az frankón, ...nem tudtam kiszedni, közben rájöttem, hogy vmi krémes izébe belenyúltam, na mi volt??? galamb kaki!!! friss ráadásul!!! A gyerekeknek persze kellett a labda, így második nekifutásra megint tanulmányozni kezdtem a német márkát, de akkor szóltak, hogy itt a sofor. Én" ooo (mondom) ugyan már csak viccelsz" hát nem viccelt!!!! mikor 2 plussz lábat megláttam, rájöttem nem viccel! kimászni ugyan nem tudtam,de vmit próbáltam kommunikálni , de persze csak röhögést kaptam válaszul. :) 3 perc mulva sikerult kiszednem a labdat es iszonyat buszke voltam magamra, de az nem tunt fel, h nem csak madar kakiba nyultam, hanem az olaj csopogott a fejemre, ennyit a VW-ről!! Közöltem hogy a kocsija kipufogója kiválló állapotban van és lehető legszerencsésebb helyre parkolt " itt van a legtöbb madár kaki", erre ő csak röhög, na nem értem miért, válasz szomszéd: " olaj az viszont nem jó, nem láttad?? -mert a hajam és arcom bal oldala olajban úszott. :) ooo mondom hékás ennyire jó, nem vagyok műszakiből, de megnézedhetnéd az olaj szintedet is! :) rám bizti több csöpögött :)

Café creme-Hbf, segggtapasz a a kikötőőőben


Vasárnap a Haptbahnhof-on sikerült megkávéznom! :) Node ez nem volt ám ilyen egyszerű. Kértem a pultban 2 café cremet, no erre olyan fekete espresso féle kotyvalékot kaptam, hogy csak na! Gondoltam kicsit felöntöm vízzel, Timi barátnosném mondta ne merjem, mert kicsit "csini" helyen voltunk, csomó jóóó arc között, a pályaudvari kávézórészlegben. :) No de nem ilyen kávét kaptunk ami a képen van :) Amikor kivettem a fél literes kulacsomat és felöntöttem kávémat, persze hogy túlcsordult, úsztunk a kávéban, de már mellénk gyülekezettt 1-2 arc, hogy megcsodálja a kávézási technikámat:).
Gondoltuk ma megnézzük a kikötőben az Eclipse luxushajót, de persze nem találtuk, viszont az Elba alatt átmentünk gyalog, király volt de nagyon hideg! Aztán teherhajótól kezdve mindent láttunk, de a lényeget nem, Timinek feltörte a lábát a cipő. Ott a hajók közepén, mégis honnan szedjek sebtapaszt?? Ha felnéztem egy hajóra, kb. aki fent volt, az csak egy szöszi porszemet látott.


2010. április 15., csütörtök

kukac dal, postás, görkori


Ma vasaláshoz, hallgattam egy kis kukac dalt. Tök aranyos, de aztán a gyerekek mondták öltözzünk be "ET " féleségnek. OK! :) Kukac dal után ez már semmi, hajamat felfogtam két oldalra, hogy olyan szörnyeteges legyen, még raktam rá alufolia papiert is, frankóóó volt :)
Közben jött a postás is. Nyitom az ajtót, és elfelejtettem hogy ET-nek vagyok kb öltözvel és alu papier van a hajamban, háttérben hallani a kukac dalt. postás: "postás vagyok, levelet hoztam" én: "ok, látom, kb foszforeszkálós ruci volt rajra, /ha a holdon lettünk volna akkor is jól látom őt, különben is a hold lett volna jó helyszín hisz mégis marslakó voltam/" :) postás: " ez a kukac dal?" én: igen, ismeri? postás: " persze a 4éves gyerekemmel ezt szoktam hallgatni." Ok kicsit sem volt ciki :) Ma nekivágtam a görkorizásnak, még jó hogy kicsi a lábam 34-35, mert a Katrinnak(8) is ekkora kaptam kölcsönben egyet. Rózsaszín volt rajta meg vmi pompon szerű ami hangot adott ki, na gurulok az utcánkban, de az alu papiert már kivettem a hajamból, totál hülyét mégsem csinálok magamból! :)
Sajna a ürlény jelmezemről nem készült fotó, de még lehet hogy játszunk ilyet, mert a gyerekeknek nagyon bejött! :)

2010. április 14., szerda

Sean das Schaf, Bio-Tanya, fejesugrás a ....mosogatógépbe


Kedvenc haveromat mussz megmutatnom nektek! Ő Sean a bárány, az egész család imádja, ha netre beütitek csomó vicces kis film jön be róla, az még ok ha gyerekek imádják, de azon hátast dobtam, hogy anyuka is, és amikor szabad perce van, nézi dvd-n. :) Szülinapjára is kapott egy dvd-t! :)
Ma suli után elmentünk egy igazi bio-tanyára, amit itt van nem messze. Mindig éreztem a trágya szagot, de nem gondoltam volna, hogy ekkora nagy területről van szó. Iszonyat mennyi disznó, tehénkék, malackák, lovacskák voltak ott. A malacok iszonyat büüüdik, persze anyuka elment vásárolni a boltba én meg mentem a gyerekekkel a disznó simogató kapuba, nos hogy is mondjam, véletlenül ki lépett bele egy óriási kakiba??? :D hát énn, de majdnem elcsúsztam rajta, akkora volt. Aztán a Katrin ügyesen beletédelt, szóval nyakig kakisak voltunk.Szagról meg nem is beszélve. Sikerül 90 percet ott tölteni, tényleg tök érdekes, de nyakig szarosan kevésbé volt az. :) Aztán hazajöttünk, kipakoltam a mosógatoból....volna, ha a két gyerkőc nem lyukaszt ki egy puki párnát ott mögöttem, nos úgy megijedtem, hogy fejest ugrottam a mosogatógépbe.!! eltörtem persze egy poharat, kongott az agyam megint! A gyerekek meg röhögtek!!!
Délután mondták, menjek velük gördeszkázni. Nos nézzétek meg a képet amit ide belinkeltem, aztán olvassátok el a mondatot, és képzeljétek el, ahogy gördeszkázom! :) Megdicsért a Thilo! :)

2010. április 13., kedd

hiszti, krikett, torta,hiszti

Hiszti!
-reggelinél, ebédnél és vacsoránál, egyfolytában! Én nem gondoltam volna hogy egy 10éves is levágja magát a földre! hááát durva!!!
Krikett! :)
Emberek ma sikerült megtanulnom krikettezni, bár ez csak egy mini változata, de tök jó, ügyesnek kell lenni, mert különben folyton utolsó leszel. Ma olyan meleg volt, hogy polóban voltunk kint, nem kellett pulcsi. VÉGRE NEM FÁZTAM! Haladás! Tök bénzsán ment ám elsőre, de kinek menne jól, ha kb kínaiul nyomják a szaknyelvet??? :D
Végre megértettem és nyertem is! Jó...ez az 5. körben sikerült. Addig viszont végig szivattak a 10évesek! :D
Torta!
Anyuka szülinapja volt ma, és a nagyi csinált tortát, persze Répásat! :D Öcsém egy nap répa nélkül király lenne! :D
Nap zárásaként én vigyáztam gyerekekre, huuu 5x erősebb hisztit nyomtak mint reggel, kemény volt, de én GYŐZTEM! hisz most már...alszanak :D

2010. április 12., hétfő

guri-guri radiátor, Herren Fitness :), kemény kis 10 évesek, potyogo ruhák, RÉPA az egész világ

Guri-guri radiátor:
Szétnéztem a neten mobil radiátor ügyben, de már 30Euroért lehet kapni. Igazából, olyan kéne mint egy notbook, aztán kabátomba csapom és már kapásból fűt, ha meg lemegyek a szobámba rácsatolok kerekeket, és gurítom magammal, olyan mint egy kis FIFI kutya, csak az ő neve Guri-Guri. :):)
Herren Fitness:
Ezen egy órát röhögtem mint kiderült apuka erre jár minden hétfőnként, kb. duci torna pasiknak. Jó Michel nem duci, de akkor is olyan vicces szó Herren Fitness.
Kemény 10 évesek!!! miért is?
hirtelen a 2 gyerekből 5 lett. kicsit meglepődtem, mert átjöttek a szomszéd gyerkőcök, na míg körbe ugráltam a gyerkőcöket, addigra elfogyott a tészta, meg hozzá a szósz is. csak egy gyereknek tűnt fel, hogy nekem nem maradt, de a többiek meg csak röhögtek! kicsit rosszul esett:(.Ok, gondoltam csinálok magamnak egy szendvicset, na de bejött egy áramszünet, a mosás, meg minden egyéb dolog elszállt, és ma "szuper érzékeny ruhákat" mostunk, csak nagy ruhákat pl.: lepedő köv. fejezetben bővebben.
Persze a gyerek eszmélet mennyiséget pusztítottak, kb. nekem csak bio alma maradt!
Na meg a répás tészta ami 100%bio, inkább éhen halok, de azt SOHA! FÚJ! :)
Hull a pelyhes, lepedő!
Végre sikerült, kiteregetnem a szuper "érzékény" ruhákat, de itt minden magasan van, apuka 2m magas anyuka 2 km magas, szóval én elég "töpszlinek" számítok, persze ez azzal jár, hogy van egy dögös kis sámlim és mindenhová vele megyek, kéne rá 2-4db kerék és akkor gurulhatnék mindenhová vele, és nem kéne mindig vissza tenni a helyére:) Végre felraktam a extra magas szárítóra lepedőt, hát nem a másik oldalt leesett??? :) persze a jéghideg ruha a nyakamba! áááá :D!
"Mi" imádjuk a répát, minden nap pucolok több bio darabot ez persze, nem gond, hogy én pucolom, mert közben jókat nevetek a pucoló eszközön. ma sikerült répát találnom a kávé fozoben, az ágyamban és még a mosókonyhában is, de hogy került ide?? nemtom!
:)

2010. április 11., vasárnap

Jegyvásárlás/ HVV

Hogyan vegyen az ember vonat jegyet Hamburgban?
Sorry, ez kimaradt!
  1. mit is szeretnénk venni? jegyet na de mégis milyet? melyik ring1,2,3,4,5 van DB, IC vagy izééééé....
  2. lehet érteni, de mégsem, mert mindig tök más jött ki. És volt "Csattogtatás" is de most a pénz atomata nyomta!
  3. idegesítőőőő nagyon, végül egy "harci-mamát" megkérdeztem mégis hogy kell, mert kb. a 3. autómatát hagytam ott mert már azt hittem elrontottam, de végül nem mégsem harci mama segített, de kb. olyan harci volt mint egy tininindzsa harci teknőc- TASZTOTAURUSZ keverék! :)
  4. Lett jegyünk, de 40 perc volt míg meglett, de a vonatot lekéstük! :D

Brödchen/zsömel-story, galamb-"kaki", kézilabda, vizilovas körömkefe, szépségem

Rettenetesen tartalmas, és izgalmas napom volt. Cím elég extrém!
Sikeresen felfedeztem Buchholzot, kis város, Hamburgtól 20 perc vonattal. A jegyvásásárlás nem volt egyszerű ám mert 20 féle jegy közül lehet választani, persze digitalis módon, de megoldottam! :)
Aztán emeleten vonaton utaztam, persze közben elkezdett esni az eső, leszálltam iszonyat hideg volt 8 fok.
  1. Körbejártuk a várost, végül úgy döntöttünk, hogy bemegyek egy pékségbe, enni. No a zsömle story most következik. Kérdezték milyen zsömlét kérünk? rengeteg fajta bio zsömle van, és különböző néven futnak amik nincsenek benne a szotárban. Akik mögöttünk álltak, kb. szétröhögték az agyukat mikor elővettem, és sikerült kinyögni melyikre gondoltunk, mivel nem volt kint a pultnál.
  2. Vissza mentünk Hamburgba, leraktam a tatyómat egy pillanatra a földre, de akkora galamb kakiba mint egy paradicsom! ott próbáltam levakarni, de nem ment, így itthon kellett folytatnom. Szerencse nem ért, csak röhögés.
  3. Ma vmi kézilabda meérkődés volt mindenki sárga kék polóban volt, az egész pu. de nem értettük mi ez így vettem a bátorságot és leszólítottam egy pici csapatkát akik kb 2m magasak voltak, kb. elsőre nem is esett le nekik honnan jön a hang, mire megtaláltak! :):) Aztán kiderült, hogy Hamburg nyert!!!
  4. Betértünk egy szépségpontba, ahol minden hölgyikét gyönyörűvé varázsoltak, ügyes kis ecsetekkel, vettük a bátorságot és mi is beálltunk, no utána a pályaudvaron szinte csak mi suhantunk, mint egy igazi álomban! :) Fotóóóó lesz!
puszi, holnap mosni fogok! :D

szabi, buszos kirándulás

OOOO, ma szabin vagyok! Katrin tök beteg, 8 éves kislány. Iszonyat lázas, remélem nem kapom el. Ma taliztam a Timivel, ő is au paire csak ő Buchholzban lakik. Megbeszéltük, hogy talizunk a Hbf-Süd-nél...pályaudvar, nos ez nem olyan mint a Keleti, meg a Nyugati, meg a Déli. Itt 3 emelet van, százféle járat, metro, U-Bahn, S-Bahn, és rengeteg vonat. Viszonylag könnyű kiigazodni, mert minden ki van táblázva. Viszont amikor először kivülről megláttam, nem láttam rajta a feliratott, hogy pályaudvar...gondoltam ez egy király uszoda, és milyen klassz, hogy itt van a városban, pont úgy nézz ki mint a Kondorosi uszoda csak 5x nagyobb! Megbeszéltük, hogy a Meki előtt elött talizunk, nos a pályaudvar környékén 3 Meki van. OOOO, mondom bakker, és mégis melyikben? Persze magyar telóm alig üzemel, de végül feltaláltam magam és megkérdeztem egy hapsit, hogy ez a "cuki uszi" itt van de hol a Bahnhof???? :) Erre kiröhögött, mert mondta ez a Bahnhof. :):)No csaptunk, egy csajos városnézést.
Buszoztunk 2 órát ami minden hová elvitt minket. Fotóóók lesznek! :)

2010. április 8., csütörtök

vasalás,kockás ing, zivatar, amúgy minden OK

Ma mosó-masa voltam! 4 adag mosást ma letudtam, de 8x-nak éreztem! na de mindjárt elmesélem...miért is. Mai nap fénypontja, az volt, hogy a szabadba teregetni! :) Ok, reméltem sütni fog a nap és hamar megszárad, annyival több hely lesz a friss mosásnak, NA de arra nem számoltam hogy esni fog az eső, no totál elázott minden a röpke 5perces zápor alatt :), rohantam leszedni, pincében mosókonyhába újra kiteregetni! ÁÁÁÁ :)ok, ugye tudjuk, hogy nem használnak öblitőt, így a ruha olyan mint egy szikla, nem vicc, meg lehet mászni! :) durva, de itt ez a szokás, nem csak ennél a családnál, hanem egész Németországban. Aztán vasaltam, no kedves férfi olvasok! Semmi bajom az ingekkel, na de 20-25 db kockás inget kivasalni, már nem tudtam hova nézni, mert mindenhol kockákat látttam:) mit egy "varázsvilágban" vicces volt :). Kimondottam viccesnek találom a szikla ruhákat. Jól vagyok, remélem veletek is minden ok! Köszi Ozsi az emailt!

2010. április 6., kedd

Akkor jöhet a kedd! mosógép/Sigi

No igen a mai nap már keményebb volt. 7:00 reggeli, gyerekek 7:30 suliba mentek, szerencsére egyedül ma, ezt csak azért mondom, mert épp kezdtem kiengedni a jégcsap fogságából, hála a forró teának.
Aztán mentünk anyukával a tartozkodási engedélyt intézni. Direkt nem írok neveket. :) Sztem a gyerekekről nem rakhatok fel képeket a netre, bár nem hiszem, hogy van ez ellen vmi szabály, de inkább nem, majd privátban! :)
Tartozkodási engedélyt nem sikerült elintézni, mert ugye kiderült, hogy én már éltem Németországban, és szükség van a régi címre. Nos a memoriám már nem tárolja azt a címt, ezért kénytelenek vagyunk újra vissza menni. Később bementünk Volksdorfba, hozzánk közel eső kis vásárolgatos boltos, falu szerű, és ott ebédeltünk, anyuka, apuka és én egy kínaiban kicsit sokáig tartott mig elmondtam mit szeretnék, étlap hiányzott :), de megértették. Én nem értem a németeket, egyfolytában esznek, és még mindig fér beléjük, és nem duci családról van szó kérem szépen, senki sem duci! :)
Vásároltunk, mosópulvert, meg szappant meg 1-2 fontos és nehéz dolgot, bicóra fel aztán haza.
Képzeljétek, milyen bicóm van, kosaras, olyan amiben az ember Bp-n nem megy végig, de itt mindenki ilyet hord, szóval az lenne ciki ha nem ilyen lenne. Amúgy meg tök praktikus és kényelmes. Nem értem a magyarokat :). Aztán elmentünk a KITA-ba ovi+ suli egyben a kislányért, aztán tovább egyik haverjához, aztán haza, és ők mentek buliba délután???!!! 15-19.00 Gaburtstags Party. Aztán anyuka elment otthonról, kisfiú hazajött, játszottunk fociztunk kint a kertben, és jól ment! megdicsértek! :) mindig tudtam hogy focistának király vagyok ;) najó a vízi focit jobban csípem :)
fél8ra mindenki hazajött, vacsi.
Direkt hagytam ki!
Ma igen kalandos perceim voltak a mosógéppel:) merthogy nem tudtam kinyit sehogy!
Ott térdeltem az ajtóval szemben, nyomtam a gombokat semmi, úgy kivágodott egyszer, megijedtem, természetesen a fejemnek telibe, lett egy gyönyörű pukli a fejemen. No király!!!:) De legalább nyitva van, én nemtom mivel mosnak, de mintha szikla lenne a ruha, iszonyat kemény! Tuti kemény a víz itt:) Majd veszek víz mintát és elküldöm, egy barátomnak Bp-re, aki kémia guru, hogy állapítsa meg hogy miért kemény a ruha....ööö a víz itt! :)

egy kis pótlás, aztán a kalandok kalandja! :)

Tartozam egy nap pótlással. A hétfővel. No mivel ma kedd van :). Hétfőn a gyerekek nem mentek suliba 2 ok miatt. 1. Húsvét van másik, hogy nekik hétfőnként sosincs suli!!! :) mázlisták.
Itt ez a szokás, sőt a szünetek is máshogy vannak, mint nálunk. Szerencsére nem kellett hajnalban kellni, kényelmesen fél 10kor megreggeliztünk, aztán kitaláltuk, hogy menjünk biciglizni. Igazából tegnap úgy 9-12fok volt, hát hogy is mondtam nem nagyon vágytam kimenni, de mondjuk inkább mozgok, mint a szobámban, FIGYELEM 15-16 fokos!!!! -ban legyek. Ez itt normális hőmérséklet, de nekem nem az. :(. Fönt melegebb van a házban de én a pincében élek, mint egy egérke :).
Ez is normális h az au paire a pincében él, kérem, nem kell megijedni! :)
Továbbra is nagyon kedvesek velem, és segítőkészek. Végül bicóztunk egy nagyot, a táááj szóval mint a mesékben egyszerűűűen gyönyörűűű. nem tudom másként leírni. Addig sem fáztam:) Ill. a ház emeletén sosem fázom, csak lent a szobámban, ahová a napocska nem igazán jut el. No mind1. Kemény csajszi vagyok aki bírja a hideget! Aki élt már Alaszkában kérem adjon 1-2 túlélési tippet! :)THX!

2010. április 5., hétfő

oooo, hideg van izgi dologok történtek, de hát ki nem gondolta volna?

Kedves Barátok!

Sok minden történt! Köszi az emaileket! Megérkeztem, ja a repülés is izgi volt mivel 13 kg plussz kilóm volt, és kedves T.Zsófi barátosném, nem engedték el, pedig agyba főbe mosolyogtam :D!
Kérték, még Bp-en, hogy pakoljak ki a pogyeszból egy pár kilót, hát mint a csövik, kaptam egy reklám papier tütét, és pakoltam a ruha neműket, minden utas szeme láttára. :) méricske, no még 1-2 cuccot, végül office depot szatyrom megtelt--> kb akkora mint IKEA szatyor, azaz iszonyat nagy, persze papírból van és minden percben leszakadhat, de ez normális nem??:)
Indulás, a átvilágitó berendezéshez, mit felejtettem el?? hogy az övemet le kell venni, na és mit még?? hogy a gatyám lecsúszik öv nélkül. 2 kézipogyim volt+laptop+ office depot+ kabát, és a térdemnél "loholó" gatyám. No ez még semmi, mert a computert ki kellett venni a táskából ÖRÖMÖMRE! :) Így végül "leizzadva" sikerült átjutnom a vetkozo shown :D!
Repülőn, persze a jegyem a vészkijárathoz szól így a reklámszatyromat elkobozta a stewardess, és kemény 90 percig gyönyörködhetett benne. :) Aztán megérkeztem, imádkoztam,hogy a pogyeszom is jöjjön meg, elsőre megjött a "világjáró"-->térkép mintás, de a másik alig akart, már tökre izgultam mert kint kb 8 fok volt, mert a kékben voltak a meleg pulcsik, de végül nehezen de megjött. Rögtön feltéptem és a reklám szatyorkámból belepakoltam a kékbe, hogy mégse "barnaleányként" 20 csomaggal érkezzek újdonsült családomhoz! :D

2010. április 3., szombat

asszem sikerült, lett blogom! :)

Emberek!

Sikerült, lett blogom, bár még Budapesten üldögélek, és csak holnap megyek, reméltem, hogy még ma össze tudom hozni :)
Na megyek pakolni, remélem nem felejtem el a jelszót, meg egyéb fontos információt !