2010. április 6., kedd

Akkor jöhet a kedd! mosógép/Sigi

No igen a mai nap már keményebb volt. 7:00 reggeli, gyerekek 7:30 suliba mentek, szerencsére egyedül ma, ezt csak azért mondom, mert épp kezdtem kiengedni a jégcsap fogságából, hála a forró teának.
Aztán mentünk anyukával a tartozkodási engedélyt intézni. Direkt nem írok neveket. :) Sztem a gyerekekről nem rakhatok fel képeket a netre, bár nem hiszem, hogy van ez ellen vmi szabály, de inkább nem, majd privátban! :)
Tartozkodási engedélyt nem sikerült elintézni, mert ugye kiderült, hogy én már éltem Németországban, és szükség van a régi címre. Nos a memoriám már nem tárolja azt a címt, ezért kénytelenek vagyunk újra vissza menni. Később bementünk Volksdorfba, hozzánk közel eső kis vásárolgatos boltos, falu szerű, és ott ebédeltünk, anyuka, apuka és én egy kínaiban kicsit sokáig tartott mig elmondtam mit szeretnék, étlap hiányzott :), de megértették. Én nem értem a németeket, egyfolytában esznek, és még mindig fér beléjük, és nem duci családról van szó kérem szépen, senki sem duci! :)
Vásároltunk, mosópulvert, meg szappant meg 1-2 fontos és nehéz dolgot, bicóra fel aztán haza.
Képzeljétek, milyen bicóm van, kosaras, olyan amiben az ember Bp-n nem megy végig, de itt mindenki ilyet hord, szóval az lenne ciki ha nem ilyen lenne. Amúgy meg tök praktikus és kényelmes. Nem értem a magyarokat :). Aztán elmentünk a KITA-ba ovi+ suli egyben a kislányért, aztán tovább egyik haverjához, aztán haza, és ők mentek buliba délután???!!! 15-19.00 Gaburtstags Party. Aztán anyuka elment otthonról, kisfiú hazajött, játszottunk fociztunk kint a kertben, és jól ment! megdicsértek! :) mindig tudtam hogy focistának király vagyok ;) najó a vízi focit jobban csípem :)
fél8ra mindenki hazajött, vacsi.
Direkt hagytam ki!
Ma igen kalandos perceim voltak a mosógéppel:) merthogy nem tudtam kinyit sehogy!
Ott térdeltem az ajtóval szemben, nyomtam a gombokat semmi, úgy kivágodott egyszer, megijedtem, természetesen a fejemnek telibe, lett egy gyönyörű pukli a fejemen. No király!!!:) De legalább nyitva van, én nemtom mivel mosnak, de mintha szikla lenne a ruha, iszonyat kemény! Tuti kemény a víz itt:) Majd veszek víz mintát és elküldöm, egy barátomnak Bp-re, aki kémia guru, hogy állapítsa meg hogy miért kemény a ruha....ööö a víz itt! :)

4 megjegyzés:

  1. Mosógép ........Nem is Te lettél volna Drágám :D A fejedre vigyázz, ez nem az első eset ! :) csók

    VálaszTörlés
  2. Zigi, benned sose csalódik az ember :) nemtom kire gondoltál, de jöhet a vízminta nekem is :)
    jó legyél és vigyázz magadra! fokozottan:)
    puszi
    Era

    VálaszTörlés
  3. Era csak is ráááád gondoltam! :)

    VálaszTörlés
  4. Hello Zigikem!

    tetszik a bico tema. itt meg olyan rendes falusias bicok a menok, de tenyleg..meg a kosarasok, meg a mindenfele, de a nagyapam fajta az igazi!!!!annyira birom, hogy a bicaj divat!akarmennyire rozsdas kis drotszamarrol van szo, mindenki tiszteli es senki nem lopja el senkiet:)))durva. van aki lelancolja, de van aki felteszi egy fara vagy keritesre itt a belvarosban:))ugyesen a mosassal meg a vasalassal, vegyetek csikos ingeket meg egyszinueket, akkor nem lesz annyira egyhangu a dolog:))
    sok puszi, vigyazz magadra! aufwiedersehen...vagyhogykell irni:))csusszz

    VálaszTörlés